Kedves Vendég!
Köszönöm érdeklődését, remélem tetszeni fog, amit itt talál. A szöveg saját szerzeményem, úgyszintén a képek nagy része is, kivéve néhányat, amelyeket a férjem, Zoltán Ferenc készített. Kérem, ne használja őket az engedélyünk nélkül!

2010. július 23., péntek

Zephyranthes grandiflora


Nálunk nem télálló hagymás növény. Ezért cserépben tartom és az elsô fagyok elôtt beviszem fagymentes pincébe. Itt várja meg a tavaszt, a talajban, elvileg szárazon, hacsak a szomszéd hölgy buzgón meg nem öntözi. Sejtésem szerint ez néha elôfordul, de eddig szerencsére nem okozott különösebb problémát, azt leszámítva, hogy január végén rendszerint már megjelennek az új zöld levelek, úgyhogy kénytelen vagyok minél hamarabb átültetni. Ezt már bemutattam egy tavaszi bejegyzésben.


Általában júniusban kezd virágozni, és többé-kevésbé augusztus végéig folytatja. Ilyenkortájt azonban már nincs olyan sok virág, mint az elején – amikor mi rendszerint éppen nyaralunk, úgyhogy a kezdeti virágpompának csak a maradványait szoktam látni.


Levelei hosszúak, szalagszerűek, a virág pedig 7 cm átmérôjû, első nap szép élénk rózsaszín, másnaptól aztán már lényegesen fakul a színe. Egy hagyma sok virágot hoz, eleinte folyamatosan, később aztán már ritkábban a nyár folyamán. Ami nekem nem igazán tetszik, hogy a virágszár elég hosszú. Az elnyílt virágokat én mindig leszedem.

Normál virágföldhöz keverek 1/3 rész perlitet, és ebbe ültetem tavasszal az átteleltetett hagymákat. Nyáron néha szoktam neki balkonnövény tápoldatot adni. Minden évben sok sarjhagymát hoz, ezek 2 év alatt virágzóképessé nevelhetôk tápdús talajban. Nyáron nem szabad hagyni a talajt kiszáradni, de természetesen nem szereti a lábvizet.
Láttam már balkonládát is beültetve vele.
Én sok hagymát teszek egy edénybe és sűrűbben tápoldatozom, mert szebb, ha több virág nyílik egyszerre.


MEGJEGYZÉS:
Sajnos a blogomban több helyen is Habranthus robustus néven szerepel, mert csak később tudtam kideríteni, hogy ő valójában Zephyranthes. A két növény ugyanis nagyon hasonlít egymásra. Alapvető különbség, hogy a Habranthus robustus virágai szöget zárnak be a szárral, míg a Zephyranthes virágai egyenesen állnak. A Zephyranthes grandiflora porzói egyforma méretűek, míg a Habranthuséi különbözőek. Majd igyekszem javítani a nevet mindenhol. 

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Van néhány magról vetett kis növényem. Kíváncsi vagyok mikor fognak virágozni. Mivel elég gyorsan szaporodik hagymáról, a magról való szaporítás csak egy kis "új gyakorlat" volt.
Köszönöm a sok hasznos tanácsot.
Emi