Néhány kankalinféle termése, bónusz virágismertetővel

Linné ötlötte ki a XVIII. században, hogy a növényeket a generatív szaporító szerveik alapján fűzzék rokoni szálakra. Így van az, hogy hiába a barátcserjének a vadkenderhez hasonló szerkezetű levele, attól ő még egyáltalán nem rokona ennek az ominózus növénynek. A virágoknak, és főleg a virágban lévő termő- és porzótájnak kell(ene) hasonló szerkezetűnek lennie két rokon fajnál. Ez gyakran egyértelműen így van, ritkábban nem egyértelmű, de így van, néha-néha pedig csak mikroszkóppal nézve válik egyértelművé, és csak a tudósember számára.

A kankalinfélék virágai is eléggé tudnak különbözni egymástól, látszólag. Mert az alapszerkezet egyforma. Így néz ki a virágképletük (tisztelet a kivételnek):
* K(5) C(5) A5 G(5) (A számoknak mindig alsó indexben kéne lennie, de ezt itt nem tudom megvalósítani.) Magyarul ez annyit jelent, hogy:

• * = sugarasan szimmetrikus (aktinomorf) virág
• K(5) = 5 darab, legalább az alján összeforrt csészelevél (Kalyx). Az összeforrtságot a zárójel jelzi.
• C(5) = 5 darab, legalább az alján összeforrt sziromlevél (Corolla)
• A5 = 5 darab szabadon álló porzó (Androeceum =  porzótáj)
• G(5) = 5 darab összeforrt termő (Gynoeceum = termőtáj). A magház felső állású, ezt fejezi ki a szám alatti vonal. 

Ilyen egyszerű, és nagyon jól ki van találva, szerintem.

Jut eszembe, a termések lenne most a fő téma. Ezek első látásra is meglehetősen hasonlóak a kankalinféléknél. Évek óta figyelgetem néhány saját növényünkön, szeretném most mindenkivel megosztani, akit érdekel. Sajnos nincs az összes nemzetségből házi példám.
A kankalinfélék családjában a fogakkal nyíló toktermés a jellemző. Ez egy éretten száraz, magától felnyíló terméstípus. (Az egyszerűség kedvéért a többi, elenyésző kivételt most hagyjuk.) És jellemző még az ún. maradó csésze, vagyis hogy elvirágzás után a csészelevelek nem hullnak le, mint a szirmok. Ez is jól látszik az alábbi terméseken.

ANDROSACE (GOMBAFŰ) – itt most csak az Androsace pubescens virágai, majd termései:

Itt van egy, még éretlen tok közelebbről (Androsace cylindrica):

A LISZTES KANKALINNÁL (PRIMULA FARINOSA) talán jobban látszik, ahogy a kis háromszög alakú fogak éppen szétnyíltak.

Hogy a tok mennyivel hosszabb a csészeleveleknél, ez a kankalin nemzetségben határozó bélyeg lehet.

A RÓZSAKANKALIN (PRIMULA ROSEA) egy ázsiai faj, és kicsit másképp néz ki a tok. Kíváncsi lennék, hogy ez jellemző-e az ázsiai fajokra általában, nekünk sajnos csak ez az egy volt, de már ez sincs meg:

A NYAKPERECFŰ (CORTUSA MATTHIOLI) virága már nemigen emlékeztet az előző kettőre, de a termése annál inkább. Ez egy fehér változat, a ciklámenszínű virág a jellemző:

A DODECATHEON-ról se lehetne a virág alapján egyértelműen kitalálni, hogy a kankalinok közeli rokona, a termés viszont itt is hasonló:

Itt egyik tok torzult, de ez nem jellemző.

És végül a CIKLÁMEN. Az ő termése kissé másképp alakul. A fenti termések szára megnyúlik és szintén megszárad, majd a tokból a magokat a szél rázza ki, vagy az arra járó/repülő állatok penderítik ki. A ciklámen viszont úgy gondolta, hogy biztosabb, ha a hangyák hordják szét a magokat. Ezért szép lassan leteszi a termését a földre, még jóval érés előtt. Legtöbb fajnak a szára spirálszerűen összetekeredik, de van olyan is, amelyik csak meggörbül, amíg a tok el nem éri a földet. Az ERDEI CIKLÁMENÉ spirál lesz:

A ciklámen abban is különbözik a többi kankalinfélétől, hogy a tokban a magok cukros váladékban ülnek. Ez a hangyák csemegéje, ezért hajlandók elhurcolni magukkal a magot. Egyébként itt is megvannak a háromszög alakú fogacskák:

Egyesek szerint vetés előtt a magokról le kell mosni ezt a ragacsos nedűt, mert csírázásgátló van benne.
Ez tulajdonképpen logikusnak tűnik: hadd ne csírázzon ki a mag, amíg a hangya jó messzire el nem vitte. De ez csak a terjedés szempontjából érdekes, egyébként az anyanövény nem gátolja a magok csírázását (ez előfordul helyenként a növényvilágban). Nekem mostanában már vígan csíráznak az általam le nem szüretelt magok az anyanövények közelében, ugyanabban a cserépben.
Az erdei ciklámen ráadásul nem csak a kankalinféléktől, de még a többi ciklámentől is különbözik abban, hogy a termése egy év alatt érik be. Nyár közepén, amikor virágozni kezd a növény, akkortájt érnek az előző évi termések.

Van még egy kankalinfélénk, a DIONYSIA INVOLUCRATA, de az ő termését még nem sikerült lencsevégre kapni. Valami készülődik talán a növényen, de nagyon lassan, egyelőre teljesen eltakarják a csésze- és virágzati fellevelek. Talán egyszer sikerül.

Július közepén virágzik...

• az erdei ciklámen:

CYCLAMEN PURPURASCENS

Sajnos a lepkekabócák az idén megint élénk érdeklődést mutatnak a növényeink iránt, és úgy tűnik, a ciklámen a kedvenceik közé tartozik. Más kártételt mondjuk nem találtam rajta, de a virágok szárát beborította az undorító fehér vattaszerű lárvabőr tömeg, és ahogy hozzáértem, föl is ugrott 1-2 állat.

• a Habranthus, amelyről kezd kiderülni, hogy valójában Zephyranthes grandiflora...:

HABRANTHUS ROBUSTUS VAGY ZEPHYRANTHES GRANDIFLORA

Nemrég kérdezte valaki e-mailben, hogy igaz-e, hogy az én virágaim színe élénkebb, vagy csak a kép teszi? Az igazság az, hogy közvetlenül nyílás után nagyon élénk, sötétrózsaszín a színük, de már egy fél nap múlva is fakóbb... és egyre fakóbb ahogy a virágok öregszenek.

• a Rhodoxis, és nála ugyanez a helyzet a színárnyalattal:

X RHODOXIS 'HEBRON FARM CERISE'

• a fokföldi ólomvirág (vagy ólomgyökér):

PLUMBAGO AURICULATA

Írok majd róla, ha sok virág lesz és sikerül egy szép habitus fotót készíteni.

• az örömke (idétlen név, de nem én adtam)

EUCHARIS SP.

Ő "a szobában lakik itt bent", csak a képhez vittem ki, hogy jobb legyen a háttér meg a fény. A nemzetség hazája Guatemala, Peru, Bolívia. Egyszer majd írok róla is.

A bakopa most pihen, már jó ideje csak egy-két virág árválkodik rajta (a háttérben a falon):

Töretlenül virít viszont az egyiptomi csillagcsokor:

Ha jól megnézem kiderül, hogy a cikláment kivéve az összes most virágzó faj meleg(ebb) égövi. A mérsékelt csapatot erősíti az előző bejegyzésben mutatott harangvirág.

Ez a másod-, vagy ez a fő?

Nem jutott időm mostanában a blogra, sőt a növényekre is éppen csak a legkevesebb a muszájból. És most, a négy hetes hőség elmúltával... nemsokára ismét "rendkívül meleg levegő érkezik fölénk".

Becsületükre legyen mondva, nagyon jól bírták a kánikulát és a minimális törődést. A legnagyobb kár talán a tufában élő kőtörőfű párnát érte, még az első napjaiban a pokoli hőségnek. A tetején, ahol majdnem merőlegesen érte a gyilkos sugárzás, szinte egyik napról a másikra következett be a teljes barnulás. Szerencse, hogy akkor még itthon voltunk és be tudtam menekíteni az árnyékba, mielőtt az egész növény összeég.

A lyuk a párnában azért van, mert már elkezdtem levágni az elszáradt levélrózsákat, amikor eszembe jutott, hogy talán le kéne fotózni. Így készült ez a kissé életlen, kapkodós kép.
Az angol alpesi növényesek azt tartják, hogy az ilyen elszáradt levélrózsákat le kell vágni a párnás növényekről, mert csak akkor tudnak fölé nőni majd az új hajtások, és begyógyulni a "seb". Szegény növény azóta is nagyon csúnya, s a fenti "biztató" előrejelzést tekintve nem is remélem, hogy az idén még képes lesz új hajtásokat fejleszteni, talán majd jövő tavasszal.

Ami viszont nagy meglepetést okoz, a Campanula zoysii másod(?)virágzása. Nyár elején már mutattam az akkori egy szál kis csenevész virágát, és most, június végén, amikor hazajöttünk egy hét barangolás után, bimbókkal telve fogadott. Nem mondom, hogy szépségversenyre nevezhetne a kissé ernyedt-sápadt virágaival, de ez már majdnem a fajra jellemző bőséges virágzás. Na de július közepén! Vagy ez lenne az igazi virágzási időszak? Jó, az élőhelyén is ilyenkor van, de az egy kicsit más klíma. Ezek a növények itt a melegben mindig sokkal hamarabb szoktak nyílni, mint odafönn az igazi sziklák oldalán, 1000 m fölött. Akárhogyan is van, jól van. Jövő nyáron talán kiderül, hogy másodvirágzás volt, vagy ez a fő...
Fő az, hogy addig életben maradjon – mert ezeknél sose lehet tudni.

CAMPANULA ZOYSII